Démonmester

"Most elzárja a tus csapját. Loccsanások, csöpögés, aztán csend. Minden izmom megfeszül az izgalomtól. Ismerem Gret minden egyes mozdulatát. Mindig zuhanyozás után húzza le a törülközőt a tartójáról, soha nem előtte. Nem hallom a lépteit, de elképzelem, ahogy megtesz három vagy négy lépést a törülközőtartóig. Felnyúl. Lehúzza. Ééééééésssss...
   Végszóra - eszelős sikoltozás. Először egyetlen rémült sikoly. Aztán sikolyok özöne, egyik a másik után, már-már egybeolvadva. Félretolom a tálkát, és nekikészülök egy oltári, világrengető röhögésnek.
   A szüleim a mosogató mellett állnak, a napi dolgokat beszélik meg. A sikoltozásra megmerevednek, majd egyszerre kezdenek rohanni a lépcső felé, amelyre jól látok innen, ahol ülök.
   Mielőtt a szülők a lépcsőhöz érnének, Gret sikítozva kiront a szobájából, és véres cafatokat kapkod le a karjáról, tépked ki a hajából. Tele van a teste vörös trutyival. Fél kézzel markolja a magára tekert törülközőt - még ilyen eszelősen kiborulva sem jönne le meztelenül!
   - Mi bajod? - kiáltja anya. - Mi történt?
   - Vér! - sikoltja Gret. - Csupa vér vagyok! Levettem a törülközőt és...
   Elhallgat. Meglátta, hogy nevetek. Hétrét görnyedek a röhögéstől. Életemben nem láttam még iyen murisat.
   Anya megfordul, és rám néz. Apa is. Szótlanul.
   Gret kivesz egy ragadós, rózsaszín cafatot a hajából, és megnézi.
   - Mit tettél a törülközőmre? - kérdezi halkan.
   - Patkánybelet! - vonítom, s ököllel verem az asztalt; a könnyeim potyognak a röhögéstől. - Patkányokat... találtam a szeméttelepen... feldaraboltam... és... - Úgy röhögök, hogy szinte már hányingerem van tőle."

"Vér és vér mindenütt. Rémálomba illő vértócsák. Hátborzongató csíkok a padlón és a falakon. 
   Illetve nincsenek falak. Mind a négy oldalról pókháló vesz körül. Karvastagságú szálak milliói, némelyek szabályos mintát alkotva fonódnak össze, mások rendezetlenül futnak szét. Sok véres is akad köztük. A háló szövedéke mögött újabb és újabb hálók, ameddig a szem ellát. A sorok a végtelenbe nyúlnak. 
   Tekintetem elszakad a falaktól. Gondolatban gyorsan leltárt készítek a látvány többi részletéről. Érzéketlenül. Gépiesen.
   Az a csöpögő hang - egy test lóg fejjel lefelé a szoba közepén a háló alkotta mennyezetről. Nincs feje. A nyak tátongó, vörös köréből vércseppek hullanak a padlóra. Még így, fej nélkül is ráismerek.
   - APA! - sikoltom, hogy majd beleszakadnak a hangszálaim."

"Továbblapoz visszafelé, majdnem a könyv legelejére. Megáll egy vázlatosan odavetett rajznál, amely egy ruhátlan, nagyon szőrős férfit ábrázol, négykézláb állva, mint valami kutya. Vagy farkas. Borotvaéles fogak. Karmok. Hosszúkás fej. Sárga, kegyetlen szempár. 
   - Ez nem ember - motyogom kiszáradt szájjal.
   - Szerintem az, vagy az volt - ellenkezik Bill-E. - Biztosat persze nem tudhatok, de összehasonlítottam az Abraham Garadexet - az öreg Bartholomew egyik fiát - ábrázoló rajzzal, és esküdni mernék rá, hogy a kettő egy és ugyanaz. 
   Remegő kézzel nyúlok oda, és becsukom a könyvet.
   - Mondd el! - szólok rekedten. - Mondd el azt, amiért idehoztál!
   - Nem azért mondom el, hogy megrémítselek - kezdi Bill-E. - Senki másnak nem mondanám el. De te is őszinte voltál hozzám, és beszéltél a démonokról, ezért úgy gondolom...
   - Mondd már! - förmedek rá.
   -Oké. - Bill-E nagy lélegzetet vesz. - Azt hiszem, ezek az emberek, itt, ebben a könyvben, alakváltoztatók voltak. Azt hiszem, a lycantropia évszázadok, talán évezredek óta öröklődik a családunkban. Azt hiszem, a nagybátyád - az apám - is alakváltoztató. Azt hiszem, Dervish farkasember."

"- Grubitsch? - szólal meg Vész herceg, színlelt aggodalommal az arcán. - Jól vagy, kedves fiatal barátom? Tudod folytatni?
   Egy hosszú percig szótlanul bámulok rá.
   Aztán nevetni kezdek.
   - Hát persze hogy tudom! - harsogom, elképesztve a démonmestert. - Ne haragudj, hogy így elhúztam az időt! Próbáltam felidézni, hogy égve hagytam-e a villanyt a hálószobámban, mielőtt lejöttem. 
   - Micsoda? - pislog.
   - Apa ki nem állhatta, ha égve hagytam a villanyokat - mondom, s közben lazán előrecsúsztatom a királynőmet a középső táblán, kiszolgáltatva őt Vész herceg bástyájának. - Tudod, a villanyszámla nem fizeti ki magát. Te lépsz.
   Vész herceg döbbenten mered rám, aztán le a táblára."