"Csak tapostam a vizet, miközben némán átkoztam a sorsomat és a vámpír isteneket. Eljött hát a vég. Megtettem mindent, amit csak megtehettem, de az nem volt elég. Az lesz a legjobb, ha most kinyitom a számat, benyelem a vizet, és a lehető leggyorsabban véget ér ez az egész. Meg is tettem volna, csakhogy ez a folyosó nem volt valami jól megvilágítva, és valahogy nem esett volna jól sötétben meghalni. Így nagy kínnal-keservvel újra lemerültem a fenékre, fölemeltem a követ, megint hanyatt fordultam, s a követ a hasamra téve, úszni kezdtem előre, hogy egy világosabb helyet keressek a halálom helyszínéül.

   Ahogy a folyosó végén balra fordultam, megláttam az oldalfal sötét köveit. eszembe jutott milyen izgalomba jöttem volna még pár perce is ettől a látványtól, és bágyadtan elmosolyodtam. Átfordultam a hasamra, hogy a lábamon állva érjen utol a halál - és ekkor megdermedtem.

A falon ott volt az X!"

"A negyedik próba - a Vérbősz Vadkanok.

Olyan volt, mintha a hegyben összegyűlt vámpírok fele eljött volna, hogy végignézze, miként verekszem meg két vadkannal. A kezdésre való várakozás alatt tudtam meg, hogy felfoozott érdeklődés előzi meg a szereplésemet. Sokan azt hitték, már jóval korábban el fogok bukni, és igencsak meglepte őket, hogy túléltem a Lángok Termét. A Vámpírok Hegyének történetmondói máris hozzákezdtek, hogy hőstetteimet valamiféle modern legendává gyúrják össze. Saját fülemmel hallottam, amint az egyik úgy mesélte el a Tűk Ösvényén tett utamat, mintha tíz lavinát éltem volna túl, és csak a próba teljesítése után operálták ki a gyomromba fúródott sztalaktitot!

   Jól szórakoztam magamban, amikor hallottam, micsoda sztorik keringenek rólam a vámpírok között. Persze legtöbbje csak mese! ezeket hallgatva úgy éreztem magam, mintha én volnék artúr király vagy Nagy Sándor."

"Az életben néhányszor már sikerült kikeverednem szorult helyzetemből, de ezúttal elhagyott a szerencsém. Most csak a vadkan könyörültében bízhattam, és tudtam, hogy ő sem lesz nagyob irgalommal irántam, mint én voltam a társa iránt.

   Ahogy ott feküdtem, szememet a vadkanra szegezve, és várva a véget, valaki hangosan felkiáltott fölöttem. A vámpírok elnémultak, így a hang tisztán és érthetően visszhangzott végig a barlang termén:

   -NE!"

"-Akkor hát döntöttél? - kérdezte Kurda. - Arra nincs idő, hogy itt álljunk, és tanakodjunk. Vagy velem jössz, most rögtön, vagy itt maradsz, és szembenézel a halállal.

   Nagyot nyeltem. Szemem a lábfejemre szegezve egy pillanat alatt döntöttem, majd farkasszemet nézve Kurdával kijelentettem:

   -Veled megyek."